Lucy Naplója: Szőrös izé

Sziasztok skacok!

Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de élem a boldog gazdis kutyák életét, és annyi minden történik, hogy egyszerűen nem volt időm leírni az esményeket.

Amióta Rita családjába kerültem, lettek újabb négy lábú pajtik is. Először Luke érkezett meg a testvéreivel, amikor még nagyon picikék voltak és sokat kellett velük foglalkoznia a gazdinak. Azóta a tesók családhoz kerültek, Luke pedig velünk maradt és jó nagyra nőtt.

Később csatlakozott hozzánk Csoki is, aki még a Rexben volt lakótársam, bár nem egy kennelben laktunk. Jó kis falka kerekedett a négylábúakból, sokat játszunk együtt.

Közben a gazdiék kertes házba költöztek, és természetesen meg sem fordult a fejükben, hogy minket nem visznek magukkal. Így most van egy - a lakáshoz képest - jó nagy kert, ami csak a miénk. Ezt közölni is szoktuk minenkivel, aki a kerítésen kívülről megpróbálja megközelíteni.

Rita munkhelyet is váltott időközben mindenki nagy örömére. Ugyanis most már sokkal később indul el itthonról, és hamarabb visszajön hozzánk. Igaz, hogy ide nem visz minket magával, de ez nem akkora gond (tenkintve, hogy eddig is hiába vitt magával nem sok ideje volt velünk foglalkozni munka közben). Ráadásul nem csak az volt ez egyetlen pozitív változás. Ugyanis az új helyen több olyan elvetemült kutyás kétlábút ismert meg, mint amilyen ő is.

Folyamatosan azont törik a fejüket, milyen programot tudnának szervezni kedvenceik részére.

Persze ez a kiborító vírushelyzet rengeteg kezdeményezésüket derékba törte, de őket azért nem lehet ennyire egyszerűen eltántorítani attól, amit kitalálnak. Szóval azért csak megoldják. Szeretnék minden kutyusuknak megtalálni azt a mozgásformát, amiben a leginkább ki tud teljesedni a személyiségünk.

Így történt, hogy egyszer csak Isaszegen találtam magam.

Ott van egy agár pálya van mi fene. Nem tudom mi ez a hely és mint jelent az, hogy agár pálya, de az tuti, hogy számomra ez a világon a legizgalmasabb hely. Rengeteg ember gyűlik össze, akik hozzák magukkal a kutyájukat (valaki többet is. Az első alkalommal velem is jött Csoki, de neki nem annyira tetszett meg a dolog mint nekem.)

Pedig van itt egy zúgó, berregő valami ketyere, amire rá van erősítve egy szőrős, szagos izé. Olyan remek szaga van, hogy azonnal függő lettem. Pláne, hogy mozog is. Első alkalommal egy füves részre vezetett a gazdi, ahol egy ugyanilyen szőrös valami volt a fűben - később kiderült, hogy ez valami nyuszi bunda - ami egy kétlábú után szaladgált (mondjuk erről is kiderült később, hogy nem is ő futkosott, hanem az ember mozgatta, mert rá volt kötve egy botra...) Annyira izgalomba jöttem, hogy azonnal rávetettem magam és cincálni kezdtem.

Talán még emlékeztek rá korábbi bejegyzéseimből, hogy ezzel igen csak meggyűlt a bajom, hiszen imádok mindent elkapni és megtépni, ami mozog.

De képzeljétek el! Ahogy elkaptam és tépni kezdtem a bundát, mindenki boldog volt!

Kicsit meg is zavarodtam... eddig nem volt szabad ezt csinálnom. Annyi dícséretet kaptam, és láttam, hogy anya mennyire nagyon boldog, illetve büszke rám, hogy hamar túl is tettem magam a zavarodottságomon. Újra és újra el akartam kapni a szőrmókot.

Azt mondták, nagyon ügyes vagyok, így mentünk is tovább. Egy kis várakozás következett a szállító boxban, az autóban, majd Csenge (egy nagyon cuki önkétes lány az Eb-Árvaházból, aki velünk jött segíteni) felkísért A PÁLYÁRA. Tartott a hámomnál fogva, illetve ekkor már szájkosár volt rajtam, nehogy nagy izgalmamban tönkre tegyem a gépet, mert állítólag nagyon drága. Bár ezt nem tudom mit jelent, de nem is volt időm ezen agyalni, mert hirtelen meghallottam a berregő masina hangját. Tudjátok, amin a nyuszi bunda van. Egyre erősödött a hangja, és ahogy közeledett, úgy lettem egyre izgatottabb. Csenge alig tudott visszatartani, hogy nagy izgalmamban ne rohanjak ki a világból. 

Aztán a szemem sarkából megláttam a gépet, és a nózimat megcsapta a bunda mámorító illata, én pedig már csak arra tudtam gondolni, hogy el akarom kapni. Egyszer csak éreztem, hogy Csenge elengedte a hámomat, én pedig gondolkozás nélkül rohanni kezdtem a nyuszi bunda után, ahogy csak a lábacskáim bírták. Majd egyszer csak lassítani kezdett és végre utólértem. Már alig kaptam levegőt. Anya várt azon a helyen, ahol belassult a gép. Nagyon megdícsérgetett, felkapott és körbe puszilgatott. Láttam rajta, mennyire boldog. Ettől én is még boldogabb lettem, most már nem bosszankodik miatta, hogy vadászom, hanem örül neki. 

Annyira büszke volt rám, és annyira örült, hogy megtalálta a megfelelő sportot számomra, hogy gyorsan vett is egy olyan finom szagú bundát otthonra is és azóta szoktunk összejönni a csajokkal, valamint a kutya pajtikkal, hogy még többet játszunk ilyet. Ennek meg is van az eredménye, mert amikor második alkalommal mentünk az isaszegi pályára, 1,4 másodperccel gyorsabban tudtam elkapni a nyuszit, mint az első próbálkozásom alkalmával.

Többen is megjegyezték milyen cuki vagyok és valami olyasmit írtak anyának később, hogy tehetséges versenyző leszek. Szóval most mindketten nagyon Lelkesek lettünk, és már alig várjuk a következő pályás edzést. Anya valami olyasmiről is beszél, hogy indulok a kezdők versenyén, addig pedig nagyon sokat fogunk gyakorolni itthon is.

Még fogyókúrázni is elkezdtem, hogy a lábacskáim jobban bírják.