Lucy naplója - Első estém

2019.01.25. péntek este:

Még mindig január 25-ről írok. Eseménydús nap volt és életem egyik legszebb napja is. Szívesen beszélek róla.

Miután kiörömködtem magam és cukiskodtam egy sort a kanapén - amitől persze mindenki el volt ájulva - Rita játékra hívott. Aznap szerencsére már nem láttam többet a pórázt, mégis tanultam. Éreztem a kedvenc tápom illatát, de nem láttam hol van. Ettől teljesen izgalomba jöttem. Majd átmeneti gazdim felvillantott egy szemet belőle. Ha ezzel az volt a célja, hogy felkeltse az érdeklődésemet, akkor bizony nagyon jól csinálja a dolgát, mert másra sem tudtam gondolni ez után, csak arra, hogyan tudnám megszerezni tőle a finom falatokat.

Állt velem szemben. Nézett. Én csak a falatokat kutattam a szememmel, de nem láttam sehol. Nem értettem mi ennek a lényege, ezért ránéztem Ritára, hogy most mi van. Erre kaptam egy falatot. Ezt eljátszottuk egy párszor. AHHA! Szóval, ha belenézek a szemébe, akkor kapok egy falatot. Ennyi? Hát ha ez őt boldoggá teszi. Fene bánja. Csak a falatot kapjam meg.

De ekkor csavart egyet a dolgon. Elkezdett mondani valami olyasmit, hogy ül vagy mi. Ezt már megint nem értettem. Most már megint mit akar? Ez jelent valamit? Ha lenne kezem, biztos megvakartam volna a buksimat. De nincs. Így körülnéztem, hátha valahonnan megvilágosodom. Mellettem a két új lakótársam Yoda és Stitch, amikor elhangzott az a bizonyos varázsszó, azonnal letették a feneküket a földre, miközben meredten figyelték Ritát. És kaptak a tápomból!!! Felháborító! Én meg nem kapok... hát mi van már?

Na jó. Most már figyelek. Ismét elhangzik a bűvös szó és abban a pillanatban éreztem, ahogy Rita az orromhoz nyomja a falatkámat, közben pedig a másik kezével lenyomta a fenekemet a földre. És TÁDÁM! Megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok és már éreztem is a finomság ízét a számban.

Ezt a játékot is eljátszottuk egy párszor ezen az estén. Még nem ment tökéletesen, de Rita láthatóan boldog volt, hogy milyen ügyes vagyok, amitől én is jól éreztem magam. Végül egész este a kanapén hemperegtünk. Rengeteg simit kaptam. Ettől annyira felbátorodtam, hogy még a pocakomat is odafordítottam egy kis vakarászásra. Úgy éreztem nincs mitől félnem. Szeretnek engem.

Végül eljött az éj. Alváshoz készültünk. Engem becsalogattak valami rácsos izébe. Volt benn finom pihe-puha pléd és víz is. De mindenki elment, csak én maradtam ott. Kicsit sírtam és jeleztem, hogy nem érzem így jól magam. Rita kijött hozzám. Próbált jobb belátásra bírni. A kennelben simogatott, megmutatta, hogy ott is jó lenni. Nem tudott meggyőzni. Igaz, semmi gond nem volt a helyemen, de nem voltak ott. Magányosnak és kirekesztettnek éreztem magam. Szerintem Ő is elgondolkozott ezen és lelkiismeret furdalása lett, hogy a falka többi tagja a vezér szobájában alhat engem meg száműztek egy kalitkába. Ugyanis egyszer csak nyitott ajtóval otthagyta a ketrecet és szólított. Hívott, hogy menjek. És én rohantam, ahogy csak a lábacskáim bírták. Amint lefeküdt, azonnal elhalmoztam rengeteg puszival, majd befúrtam magam a takarója alá, és jó szorosan hozzábújtam. Aztán, hogy biztosan tudja mennyire szeretem és mennyire hálás vagyok, amiért a falkával, de legfőképp vele alhatom, kb 10 percenként jól körbepuszilgattam az arcát.

Reggel kicsit nyúzottnak is tűnt. De ezt majd legközelebb...